Bejelentkezés
Soha nem osztjuk meg az e-mailedet senki mással.
Jelszó visszaállítása

Írja be e-mail címét, és küldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Vissza a bejelentkezéshez
Monica Bellucci

Monica Bellucci

Életrajz

Monica Anna Maria Bellucci 1964. szeptember 30-án született Cittá di Castellóban, Umbriában, Olaszországban, Brunella Briganti és Pasquale Bellucci egyetlen gyermekeként. Monica 13 évesen kezdte modellkarrierjét, majd 1988-ban Milánóba költözött, ahol az Elite Modellügynökséggel kötött szerződést. Innen Párizsba, majd New Yorkba vezetett az útja, és hamarosan a legszexibb olasz nőként tartották számon. Színésznői pályafutását a ’90-es évek elején kezdte, eleinte kisebb szerepekben tűnt fel, láthattuk (Egyedül a gyermekeimmel - 1990) Első jelentős sikerét a Szerelmi fészek (1996) Lisájaként aratta; alakításáért César-díjra jelölték. Ekkoriban még főleg európai alkotáskban vállalt szerepet, de az Asterix és Obelix: A Kleopátra küldetés (2002) és a Visszafordíthatatlan (2002) című filmekben nyújtott alakításai már világszerte megismertették a nevét. Az ezredforduló után Hollywood is felfigyelt Belluccira, ezt követően pedig olyan szuperprodukciókban kapott szerepeket, mint a Mátrix - Újratöltve (2003), a Mátrix - Forradalmak (2003), Mel Gibson 2004-es Passiója (2004), a Grimm (2005) és a Golyózápor (2007) Clive Owennel. Tengerentúli sikerei mellett Monica továbbra is rendszeresen dolgozik európai rendezőkkel. Legismertebb filmjei az utóbbi időkből a Sanguepazzo (2008), az Manuale d'am3re (2011) és a Csodák (2014). A mozivásznon legközelebb a 007 Spectre - A Fantom visszatérben láthatjuk majd Daniel Craig oldalán. A színésznő a Szerelmi fészek forgatásán találkozott Vincent Cassellel, akivel 2013-as válásukat megelőzően 12 évig éltek házasságban. Kapcsolatukból két lányuk született, Deva és Léonie.

  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1964-09-30
  • Születési hely: Città di Castello, Umbria, Italy
  • Más néven: Monica Anna Maria Bellucci, Моника Белучи, Моніка Беллуччі, 모니카 벨루치, Μόνικα Μπελούτσι, Μόνικα Άννα Μαρία Μπελούτσι, 莫妮卡·贝鲁奇, مونیکا بلوچی, მონიკა ბელუჩი, モニカ・ベルッチ, Моника Беллуччи

Filmek listája Monica Bellucci